Már számtalan alkalommal bebizonyosodott, hogy felesleges kicserélni az egész üveget egy apró kőnyom miatt. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy erre nincs mindig lehetőség. Ha a szélvédőn túl nagy repedések éktelenkednek, akkor már a szélvédőjavítás sem segíthet. Amennyiben az adott sérülés nem túl nagy és nem beszélhetünk repedésről, akkor gond nélkül kivitelezhető a szélvédő javítás budapest lehetősége. Ha megtörtént a baj, akkor nem érdemes várni, jobb minél hamarabb cselekedni, mert az időhúzás csak ronthat a helyzeten. Ennek egy rendkívül egyszerű oka van, ami nem más, mint a hőmérsékletváltozás. Ez tovább gyengítheti az üveg szerkezetét és az apró kőnyom a repedések kiindulópontjává válik.
A felületi sérülés a rossz láthatóság miatt nagyon veszélyes. Itt a szélvédőre csapódott kavics vagy kő olyan szögben, vagy sebességgel ütközik az üveggel, hogy nem repeszti be azt, de kimar egy kis részt az üveg felületéből. Ezzel, mivel megtörte az üveg felületét, a fény is megtörik rajta. Így vezetés közben, főleg erős napsütésben, vagy este szürkületben homályosítja a kilátást. A szélvédő javítás budapest területén is elérhető, éppen ezért nem szabad hallogatni azt, ha bármilyen sérülés keletkezik a szélvédőn azt azonnal javítani kell. A szélvédő javítás budapest esetében is egyszerűen és könnyen elérhető, ár viszonylatban is pénztárca barát, és nem utolsó sorban az előre nem látható veszélytől is megvéd. Igyekezzünk a lehető leggyorsabban orvosolni minden sérülést, ezzel is elkerülve a nagyobb gondokat.